címtelen

Ez a kis bejegyzés az állataimról fog szólni és arról, hogy NE vegyél be éh gyomorra köptetőt és köhögéscsillapítót (igen, egyszerre szedem a kettőt, imádom az orvosom) valamint fájdalom csillapítót és van még valami... ami nem tudom mi. Mert csak. NE vegyél be semmit olyan gyomorra amibe egy hete nem került pár keksznél és teánál több. DE TÉNYLEG.

*

Csak 11ig tartott ma a suli. Még jó. De nem volt kedvem hazamenni elmentem hát a rajztanárom kiállítására. A bélyeggyűjteményét megnézni. Nem dehogy is. Az igazat megvallva nem voltam elájulva a festményeitől. Szép kis tájak voltak, meg fák, meg ilyenek. Gyönyörű szépen fest, nem arról van szó. Csak szerintem ez a művészeti ág is az önkifejezésről szól - mint mindegyik-, és hogyha valaki lefest egy fát az alatta lévő bokorral azzal nem mutatott meg magából semmit.Viszont ha valaki összekeni mindenféle színnel a vásznat és aláírja, hogy boldogság, én már azt is többre értékelem. Mert akkor a festő adott egy darabot magából..... Vagy csak elhiteti velem, hogy egy icipicit ismerem őt. A jó könyv is attól jó, hogy utána fel akarod hívni az íróját, mint már megtudtunk a mi drága Holden Caulfieldünktől.

*

  Imádom az állataimat. A megszállottjuk vagyok. És emiatt folyamatos összetűzésbe keveredek a szüleimmel. Akik amúgy igen békés teremtések. A tengerimalackám például kint tengeti napjait amióta beköszöntött a tavasz. Én teljes mértékben megértem anyámékat, mert legszívesebben én is ahányszor elmegyek mellette dobnék be neki egy kis finomságot, de attól még meg bírom állni, hogy ne TÁPLÁLJAM TÚL szerencsétlent. Ők meg ? Szedik neki a fűzfalevelet meg a füvet halomra, a KÁPOSZTÁRÓL nem is beszélve, amit amúgy sem szabad adni a malackáknak mert felfújja őket. Illetve mindent szabad adni csak módjával. Mindig mondom nekik, mindig kiszedem a ketrecéből a rengeteg zöldet, ezek meg... Mintha észresevennének.
Tegnap este röhög apám: Olyan nagy ez a malac, legközelebb őt esszük meg.
Micsoda poén, jót nevetett magán.
Én: BASZKI. Azért ilyen nagy mert túl etetitek. Mondtam már, hogy reggel adjatok neki kaját a többit majd én.
Apám: Velem te így nem beszélhetsz.
Én: De nem lehet igaz,hogy nem bírjátok felfogni, hogy a tengerimalac nem olyan mint egy hörcsög. Nem raktároz, nem osztja be a kaját. Annyit eszik amennyit elé raktok. És ti elébasszátok az egész kertünket.

A másik dolog meg amin felidegesítettem magam az a kutyám. Én egyik kutyámra sem szóltam rá eddig amikor megharaptak. Egy kutya amikor játszik konkrétan nem is harap, csak csipkelődik, hát oh jimbo JÁTSZIK. Ugyan mit kellene csinálnia játék közben ha nem harapdálni? Még csak nem is arról van szó, hogy mást harap. Csakis engem a családból. Miért? Mert én a barátja vagyok, a játszótársa én vagyok az aki visszaharapok, aki hempergek vele. De természetesen ezt sem lehet szó nélkül hagyni. Csesztetni kell, hogy ne hagyjam magam. Áh.

Na újabb indulatbejegyzés született. További szép napsütésben gazdag napot mindenkinek.