Pages - Menu

2011. július 30., szombat

és most megyek és megnézem a Jarhead-et.



Először is.
OH MY FUCKING JIMBO.
Hoocy ezt a filmet látnod kell.Ahhhhsdfgjsdfgfd.
Az első olyan (Jake)film amin nem csak rákoncentráltam hanem mindenkire.
Egytől egyik kurvajószínészek vannak benne. Baaaaszki.
(Najó, a Donnie Darkoba is figyeltem azé másra is, meg a túl a barátságonba is, na de ez így hangzik most jól.)
Szóóóóóóóóval. A sztorit nem írom le, mert felesleges. Inkább csak kiemelném a színészeket.
1. Jake Gyllenhaal. Haha :D
2. Tobey Magurie, ő volt a legeslegjobb az egészben. Én imádtam, aztán utáltam, majd féltem tőle és a végén megint szerettem és aggódtam érte és. AWH *.* Bár nem ismerem a színész pályafutását, de szerintem élete alakítása volt ez a film.
3. Natalie Portman = egy szép nő. Még magam is meglepődtem, hogy bírtam. Egyfolytába mondtam neki, hogy OLVASD MÁR EL AZT A BSZOTT LEVELET TE BUTAAA. és milyen jól tette, hogy nem hallgatott rám :D
4. Bailee Madison, ' a big one '. Amikor nevetett én is nevettem. Amikor bőgött, könnybelábadt a szemem, amikor szerette az apját én is szerettem, amikor utálta én is utáltam, amikor megszerette Tommyt, akkor én is, amikor nem, nos szintén. Ja, hogy ki is ő pontosan? Hmm, kb 8 éves kislány.
Elejétől a végéig lekötött a film. ez tényleg nagy szó.
Nos, ami a lezárást illeti azt a nézőre bízzák.
Tegnap, - a film után, sokkos állapotban:D - úgy gondoltam, hogy Tommyval összejön és boldogok lesznek.
De ma már remélem, hogy Sam 'meggyógyul' és nyugodtan folytatódik minden. Nem remélem....Nálam ez a vége a filmnek és kész. Hogy Tommyval mi lesz ? Majd én gondoskodom róla (A).
Hú, ez egy kicsit hosszú lett, denem baj mert megérdemli. Ja és még egy utolsó mondat. Még a plakátja is kurvajó. Mert a film után pont ilyen érzése van az embernek mint az a plakát. Bezony.



Ez az a Jimbo-s póló amit Anyám nem szándékozik nekem adni, hogy szétnyírjam. Nem is értem, hogy miért ?!
A könyv pedig...Nos AC: A titokzatos Mr. Quin. Majdnem Quimby. Ez a könyv kis sztorikból áll.
Izgalmas, de  nekem ez nem kell. Szóval váltok.
4 monster, amcsi süti, coke, m&m ami nem az de finom, és tattoo újság. Ezeket ragadtam meg azonnal és cipeltem fel a szobámba :D


Apa itthon van. Többet nem megy vissza. Hozott nekem *Revpergés* NARANCSSÁRGA MONSTERT.
FUCKYEA(H) és sárgát. Mert olyat nem látott még a polcomon. Nos nem mondtam meg neki, hogy azért mert borzalmasan szar :D
Hogy milyen az íze? Tudod, van az a gyümölcsös tikk-takk. Na pont olyan az íze. Ha a kezembe nyomták volna, egy pohárban, hogy gyümölcslé asszem simán elhiszem. Semmi monster íz nincs benne Oo Vagyis. Nem, tényleg nincs. :D
Am megin van csomó sör, meg csoki, meg inni, meg minden.
(NEM HOZOTT WHISKEY-S CSOKIT.)

A L O N S O.Még massa is beelőzte. Hát baszki. Pedig úgy szurkoltam neki. De úgy. Nem baj, majd holnap nyerni fog :D
Segáz attól még boldog 30at, szívem.

 Hogy lehet valaki ekkora kibaszott szexi és tökéletes ?
Amikor ez a póló van rajtam, meg akarom magam erőszakolni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése